Kezdi szokni az életet a kislyány. A babakocsit és játszótéren beszélgető anyját változatlanul különleges sírással tünteti ki, de egyébként a napok egészen kellemesen telnek. Ha hagyják, játszik, ha hagyják alszik. Enni meg mindig eszik, a jó ég tudja, hogy éppen eleget vagy nem. Nekem tetszik, hogy hosszú és vékonyka, nem szeretem a duci babákat. Viszont már azt is kezdem nem szeretni, ahányszor fel kell kelni éjszaka, a korábbi nyolcórás szünetekhez képest. Most fogy a tej vagy nem? Mert a gyerek meg kiegyensúlyozott, és nem kér gyakrabban, mint ilyen korban indokolt (három és fél óra). Viszont a súlya kicsike, és éjszaka is ébredezik. És a lelkem mélyén rettentően tartok a tápszerezéstől, szóval most literszámra iszom a Laktoherb teákat és reménykedek. A végén még a LLL-t is felhívom?
Még egy dolog fog történni mostantól: meséket fogok írni a babámról. Hm. Havonta.
