Titta Titkos Élete

Titta most már öt hónapos, így néz ki egy napja, mióta átköltözött a gyerekszobába: 

Reggel fél7-kor kel, ezt olyan sírásféle rövid kiáltással jelzi. Egyelőre még kizárólag szopik, így ezzel indul a nap, méghozzá a mi ágyunkba viszem, mert így még egy kicsit szundikálhatok, míg ő reggelizik. Aztán felkelünk, és elég gyakran lehányja magát, szóval jöhet az öltözés és peluscsere. Amíg mi Petivel reggelizünk és készülődünk, a játszószőnyegen... hát játszik vagy nyöszörög. Hátról hasra már simán fordul, mondjuk balra kevésbé mint jobbra, viszont hasról hátra inkább csak véletlenül. 8 és fél 9 között elindulunk az oviba, aztán én szaladok vele haza, mert 9-re végképp elfárad. Ilyenkor alszik másfél-két órát.

Újabb szopi, és jöhet a játék. Ilyenkor teszek-veszek a lakásban, és közben, ha kell, szórakoztatom, de sokat játszik egyedül, és azt is élvezi, hogy engem figyelhet. Csörgőkkel, kockákkal, rongyokkal, lapozgatókkal is tud már játszani. Max két órát bír, aztán újabb, nagyjából kétórás alvás következik.

Délután fél3 körül uzsonna, még egy kis játék, aztán irány az oviba Petiért. Innen a játszótérre megyünk, ahol T egy darabig nézi a gyerekeket, aztán szundít egy félórát. Most már egyre kevesebbet sír, sokkal jobban le lehet kötni. 6 körül elindulunk hazafele.

Otthon szopi, aztán rövid úton fürdés és alvás következik. Így nagyjából 7 körül már alszik is.  

Ma indul. Kedves én, most dokumentálni fogom, hogyan lehet zökkenőmentesen megvalósítani a háromórás étkezési rendről a négyórásra való átállást, amelynek THogg 4/4-es szabálya (i.e. four-months-old=four-hour-EASY) értelmében, és minden egyéb körülményt figyelembe véve is elérkezett az ideje. 

Az etetés teljes zűrzavar mostanság, ez abból is látszik, hogy az 5 órás felét kiköpte, a 7 órásat meg nem értette, és belealudt (hiszen ilyenkor szokott egyébként). Utána simán töltöttük az időt, és az altatás sem tartott tovább negyedóránál. Most jön a java. 

Kezdi szokni az életet a kislyány. A babakocsit és játszótéren beszélgető anyját változatlanul különleges sírással tünteti ki, de egyébként a napok egészen kellemesen telnek. Ha hagyják, játszik, ha hagyják alszik. Enni meg mindig eszik, a jó ég tudja, hogy éppen eleget vagy nem. Nekem tetszik, hogy hosszú és vékonyka, nem szeretem a duci babákat. Viszont már azt is kezdem nem szeretni, ahányszor fel kell kelni éjszaka, a korábbi nyolcórás szünetekhez képest. Most fogy a tej vagy nem? Mert a gyerek meg kiegyensúlyozott, és nem kér gyakrabban, mint ilyen korban indokolt (három és fél óra). Viszont a súlya kicsike, és éjszaka is ébredezik. És a lelkem mélyén rettentően tartok a tápszerezéstől, szóval most literszámra iszom a Laktoherb teákat és reménykedek. A végén még a LLL-t is felhívom? 

Még egy dolog fog történni mostantól: meséket fogok írni a babámról. Hm. Havonta. 

Tegnap megvolt a nagy áttörés: a lányom átfordult a hátáról a hasára. Egyelőre jobboldali, de hátha majd kinövi... 

2006.09.30.

Az első láz. Némi nyűglődés után észreveszem, hogy forró a feje, és 38.8-at mérek. Nincs pánik, csak kúp, és utána maratoni alvás.

2006.10.07-08.

Ez a hétvége a dumáé, az a lényeg, hogy minél többször tudja egymás után azt mondani: heőőő. Aztán meg már nagyon jól megy a hasonfekvés is: saccra az öt perc is megvolt, szépen felemelt fejjel, csak elég érdekességet kell látni hozzá. Például a csörgős-zörgős könyvet, amihez – most először vettünk észre tudatosságot – hozzányúlt. Hétfőn, a háromhónapos szülinapon megint látjuk, még bizonytalanul, de nyúl a tárgyak után.

2006.10.12.

Ma arra ébredtünk, hogy világos van, Petike 12 órája alszik. Közelebb érve kiderült, úgy örült félálomban megtalált hüvelykujjának, amit végre teljesen különállóan tudott szájbavenni és fixálni, hogy fel sem ébredt. A hüvelykujj ugyan rosszul végezte, mert a szívóerőtől püspöklila lett, és ezen a nap során tett további sikeres próbálkozások sem javítottak.
 

Még mindig fogalmam sincs, mitől jó (jobb) az egyik nap és mitől rosszabb a másik. Néha csak nézem a magánkívül ordító gyereket a kezemben, és egyszerűen nem hiszem el, hogy tényleg létezik ilyen fokú érzékenység. 

Egy gyerek, aki tényleg képes sírva fakadni mondjuk egy puszitól vagy egy hétvégi naptól, amikor nem pont úgy vannak a dolgok, ahogy máskor. Vagy aki legtöbbször csak úgy alszik napközben, ahogy én a légópincékbe menekülteket képzelem - állandó félelemben egy újabb atomcsapástól. Aki tényleg felébred, ha nincs síri csend a lakásban. 

És miközben csóválom a fejem és a magam megnyugtatására simogatom őt, eszembe jut, hogy de hát én is ilyen lehettem? És vajon mitől nem maradtam úgy, és vajon neki is fogok tudni segíteni jobban boldogulni a világban?

2006.09.12

Kezdődik a gurulászás: egyelőre a hátáról a bal oldalára szeret fordulni, keresztben a kiságyban - így az ujjszopizás is könnyebb.

Ehhez a mimózasághoz nagyon nehéz lesz hozzászokni. Itt van például ez a hosszú hétvége: míg a fiúk csavarognak, mi ezt azzal töltjük, hogy megpróbálom helyrebillenteni a kislányom lelkét, amiért csütörtökön bevásároltam vele, pénteken pedig (kényszerből) elvittem a pedikűröshöz. Ami nekem a lelki egyensúlyomhoz kell, az az övét felborítja. Egyelőre az egyetlen közös nevező az ő alvása a kiságyban, mert azalatt én is molyolhatok. 

Egyébként pedig azzal töltöm a ringatás-nyugtatgatás hosszú perceit, hogy megpróbálom megszervezni, hogyan ne kelljen kivinni őt a lakásból, illetve ki vigyázzon rá, míg én mégis kimegyek (mert nekem muszáj, különben megőrülök). De tényleg meg kell úszni a délutáni játszóterezéseket is, mert annyira elviselhetetlen nekem az ő kínlódása, és hogy közben el kell játszanom az embereknek, hogy mennyire türelmes és nyugodt anyuka vagyok. 

2006.09.05

Az első babás jóga. Petikét leteszem, és csak néz tágra nyílt szemekkel, hallgat tágra nyílt fülekkel. Lenyűgözi a többi gyerek, a sok szín, hang, történés. Meg se nyikkan , csak néha elmosolyodik, ha egy nagyobb gyerek közelebb jön. Nekem is valódi kikapcsolódás ez az óra, találkozni felnőtt emberekkel, mégis megbeszélni a babadolgokat.

2006.09.09

Petike felfedezi a kezét, egyúttal rájön a hüvelykujj függetlenítésének technikájára, így már sikeresebben tud szopizni. A szülei pedig rekordidő, két hónap elteltével kimenőt kapnak, és míg Pisti nagyi felügyel, mi moziba megyünk. „Adj egy ötöst”-érzés!

 Már közeledik a kéthónapos forduló, és kezd körvonalazódni valamiféle rendszer körülöttünk. Még mindig sokszor kiborulok, de lassan eljött egy felismerés, először csak sanda gyanú formájában, és ez megváltoztathatja a dolgokat. 

Ha a lányom tényleg egy ''Mimóza", akkor az lesz a jó irány, ha nem háborgatjuk feleslegesen a kicsi lelkét. Utálom, hogy utálja a babakocsit. Utálom, hogy nem járhatunk majd babajógára. Utálom, hogy kétszer is meg kell gondolni, hova és mikor indulok el vele. De ezek az én problémáim. Ő pedig most békésen alszik a jól ismert, biztonságos kiságyában. 

Ja igen, és már pár napja kibírja este 7-től hajnali 2-ig evés nélkül. Megcsillant a reménysugár egy randira B-vel...