Ehhez a mimózasághoz nagyon nehéz lesz hozzászokni. Itt van például ez a hosszú hétvége: míg a fiúk csavarognak, mi ezt azzal töltjük, hogy megpróbálom helyrebillenteni a kislányom lelkét, amiért csütörtökön bevásároltam vele, pénteken pedig (kényszerből) elvittem a pedikűröshöz. Ami nekem a lelki egyensúlyomhoz kell, az az övét felborítja. Egyelőre az egyetlen közös nevező az ő alvása a kiságyban, mert azalatt én is molyolhatok.
Egyébként pedig azzal töltöm a ringatás-nyugtatgatás hosszú perceit, hogy megpróbálom megszervezni, hogyan ne kelljen kivinni őt a lakásból, illetve ki vigyázzon rá, míg én mégis kimegyek (mert nekem muszáj, különben megőrülök). De tényleg meg kell úszni a délutáni játszóterezéseket is, mert annyira elviselhetetlen nekem az ő kínlódása, és hogy közben el kell játszanom az embereknek, hogy mennyire türelmes és nyugodt anyuka vagyok.
2006.09.05
Az első babás jóga. Petikét leteszem, és csak néz tágra nyílt szemekkel, hallgat tágra nyílt fülekkel. Lenyűgözi a többi gyerek, a sok szín, hang, történés. Meg se nyikkan , csak néha elmosolyodik, ha egy nagyobb gyerek közelebb jön. Nekem is valódi kikapcsolódás ez az óra, találkozni felnőtt emberekkel, mégis megbeszélni a babadolgokat.
2006.09.09
Petike felfedezi a kezét, egyúttal
rájön a hüvelykujj függetlenítésének technikájára, így már
sikeresebben tud szopizni. A szülei pedig rekordidő, két hónap
elteltével kimenőt kapnak, és míg Pisti nagyi felügyel, mi
moziba megyünk. „Adj egy ötöst”-érzés!
